Érdekességek

Hamarosan megérkezik a Dislike gomb a Facebookra, de nem úgy, ahogy azt sokan várják

Új funkciót tesztel a Facebook, amelynek része a Dislike gomb is.

Jelenleg a reakciókat leginkább a közösségi oldal hírfolyamán használjuk, de hamarosan a Facebook Messenger-re is megérkezhet a lehetőség. Ez annyit jelent, hogy a privát üzenetekre lehet majd különböző hangulatjelekkel gyorsan reagálni. Ez teljesen olyan lesz, mint most a posztoknál, ám a lehetőségek között végre megjelenik a lefelé mutató hüvelykujj, azaz a dislike is.

Az új funkciót már teszteli a Facebook, még egyenlőre csak kis számú felhasználónál jelent meg a lehetőség. Egyébként ennek az egésznek leginkább a csoportos beszélgetéseknél lesz értelme, ugyanis lesz egy reakció számláló (mint a posztoknál), és egyértelműen látszik majd, hogy a többi fél hogyan vélekedik az adott üzenetről.
Sajnos azonban a Facebook-posztokra továbbra sem lehet dislike-ot nyomni, és valószínűleg ezt később sem fogják bevezetni.

Kamuhírek a Facebookon? Vajon mikor történik érdemi lépés ez ügyben?

A Facebook valójában a teljes amerikai elnökválasztási kampány ideje alatt próbált semleges maradni, most mégis azzal vádolják, hogy mégiscsak „köze” volt a végeredmény megszületésében. Az indoklásban nem más szerepelt, mint a régóta sokakat bosszantó és félrevezető Facebookon megjelenő álhírek. Ez miatt már számtalan alkalommal érte negatív kritika a közösségi oldal algoritmusát.

Megbízhatóságát erősítve a Facebook úgy döntött, hogy lemásolja a SNAPCHAT funkcióját, a DISCOVERT. Így ezek után jobbára az ellenőrzött hírek kerülnének előtérbe. A hír a BUSINESS INSIDER információi alapján látott napvilágot. További érdekesség, hogy a funkció fejlesztőitől származó infók alapján a neve COLLECTIONS lesz. Ez már nem az első SNAPCHAT-től koppintott megoldás lenne a Facebook részéről, de mivel ez most valóban hasznos és funkcionális változás lenne, így akár megbocsájthatónak is nevezhetnénk a dolgot.

Facebook WIFI -ingyen!

A Facebook bejelentette, hogy bővíti ingyenes WIFI „hot spot” szolgáltatását. A Cisco és Meraki routerek után a Netgear is csatlakozott a programhoz tudtuk meg a Business2Community-től.

Sajnos jelenleg csak ezzel a három márka által gyártott routerrel használható a Facebook ingyenes WIFI szolgáltatása, de a közeljövőben remélhetőleg több más márka is csatlakozik a programhoz.

Hogyan használd?

Állítsd be „hot spot”-ként a Netgar, Cisco vagy Mearaki routerek egyikét. Feltétel, hogy az üzletnek admin joggal kell rendelkeznie a márkája Facebookos oldalához és igazolnia kell az üzlet címét is ahhoz, hogy működhessen a szolgáltatás. Ha nem szeretnéd, hogy éppen aktuális tartózkodási helyed nyilvános legyen, úgy az adatvédelmi beállításoknál válaszd ki, hogy kiknek a számára legyen az látható.

A Facebook ezzel a lépéssel is igyekszik rávenni a márkák, termékek és felhasználók elkötelezettségét a platform iránt és ez a lépés valóban számtalan kisebb-nagyobb vállalkozás részére lehet kedvező lehetőség.

Miért használd ki a lehetőséget?

Ha a vállalkozásod szempontjából nézzük a dolgot, akkor szinte biztosan kimondható, hogy vevőid, ügyfeleid örömmel fogják venni, ha ingyenes WIFI lehetőséget találnak üzletedben.

Nem utolsó sorban az üzletedben WIFI-t használók számával Facebook üzleti oldalad látogatottságát is jelentősen növelheted, ez pedig mindenképpen pozitív hatással bírhat az értékesítésre.

Angol nyelven az alábbi linken keresztül tudhatsz meg még többet a Facebook WIFI-ről:
https://www.facebook.com/help/126760650808045

Tudtad? A Facebook rangsorolja a barátaidat!

Gondoljátok el mi történne, ha a hírfolyamotokban egyszerre megjelenne az összes ismerősötök és az általatok kedvelt oldalak összes posztja… mondani sem kell: óriás káosz kerekedne másodperceken belül. Ezért is szűri a Facebook gondosan egy titkos algoritmus alapján azt, hogy éppen mely posztokat láthatjuk a hírfolyamunkban.

Így tulajdonképpen a Facebook dönt helyettünk, hogy számunkra mely bejegyzések lehetnek fontosak és az adott poszt írójával  Facebookos kis életünk során mennyire vagyunk szoros kapcsolatban. Minél inkább fontos számunkra egy személy, annál inkább helyezi előtérbe a Facebook az ő általa feltett tartalmakat.

Így tehát egyértelmű, hogy a Facebook birtokában van egy olyan titkos adatbázis, amiben az összes ismerősünk rangsorolva van. Természetesen ez a sorrend nem állandó,  attól függően változik, hogy adott időszakban éppen kinek a posztjait lájkoljuk vagy szólunk hozzá vagy éppen kivel csevegünk, beszélgetünk.

Az indiai származású Arjun Sreedharan nevű programozó által kifejlesztett script segítségével Ti is megnézhetitek a saját toplistátokat!

1.) Ezt a linket egyszerűen csak húzd  be a böngésződ könyvjelzősávjára: Barátok listája!
2.) Ezután a szokásos módon jelentkezz be a Facebook fiókodba
3.) Majd kattints rá a könyvjelző linkjére.

Sajnos egyenlőre még nem minden böngészőből működik tökéletesen a módszer. Így azt javasoljuk, hogy elsősorban Chrome-ból próbáljátok ki. Viszont a Firefox egyes verzióinál több esetben hibát jelez a rendszer,  illetve rossz adatokat ad.

A sikeres akció után egy igen tartalmas és hosszú listát kapunk, amin szerepelnek facebookos ismerőseink, továbbá azok, akik ugyan nem tartoznak a szó – szoros értelemben vett baráti listánkba, de időnként ellátogatunk a profiloldalukra és esetleg még lájkoljuk, vagy kommenteljük is bejegyzéseiket. A kedvelt oldalaink listázásakor külön adatot nem kapunk, csupán egy „ undefined” értékelés jelenik meg.

Hogyan értelmezzük a listán látható számokat?

Minden ismerősünk neve mellett egy nagyon hosszú, 14 jegyből álló tört számot láthatunk, átlagosan 0,3 és 0,5 között.
Elvileg minél kisebb a szám egy ismerősünk neve mellett, annál közelebbi viszonyban vagyunk vele  – legalábbis a Facebook szerint.

Fontos, hogy ezek az adatok csupán azt tükrözik, hogy mi kinek a bejegyzéseit nézegetjük vagy kommentáljuk a leggyakrabban, kinek az oldalán időzünk szívesen. Így tehát arra továbbra sincs mód, hogy megtudjuk, vajon a mi posztjainkat kik követik figyelemmel, illetve a  mi profilunkat milyen gyakorisággal és kik látogatják.

Ellepték a zsiráfok a Facebookot!

Ne lepődjetek meg, ha ismerőseitek tömegével fognak „elzsiráfosodni” a Facebookon az elkövetkező napokban!

Nem mi őrűltünk meg, a hír valódiságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy egyre több ember cseréli le profilképét egy jóképű hosszúnyakúra!

Emlékeztek, hogy néhány éve hány ember változott mesehőssé a profilképe segítségével?
A mostani őrület egy feladvány kapcsán kezdett terjedni, melynek lényege a következő:

– aki a szöveges feladványt kiposztoló ismerősének  helyes választ küld üzenetben, az megtarthatja a profilképét.

Ám aki rosszul válaszol a feltett kérdésre, nos annak vállalnia kell, hogy három napig egy zsiráf fog díszelegni a profilképeként.

Íme a játék:

JÁTSSZUNK!

Csináld meg te is a zsiráf-próbát! Adok egy feladványt. Ha jól válaszolsz, megtarthatod a profilképed, ha nem, le kell cserélned azt egy zsiráfra 3 napra!

A VÁLASZT NE ÍRD KI IDE, CSAK NEKEM KÜLDD ÜZENETBEN!!!

 
A feladvány:

Hajnali 3 óra, csengetnek és Te felébredsz. Váratlan vendégek. A szüleid azok és reggelizni jöttek. Van otthon eper jam, méz, bor, kenyér és sajt. Mi az első, amit kinyitsz?

Emlékezz!!!
ÜZENETET KÜLDJ NEKEM!

Ha jó a válaszod, kiírom ide a neved. Ha nem, akkor változtasd meg a profilképed!

 

Nagyon fontos, hogyha a saját üzenőfalatokon találkoztok játékkal a helyes választ mindenképpen üzenetben küldjétek el a kérdezőnek, hogy ne lőjétek le mások elől a poént és nekik is legyen lehetőségük – egy estleges rossz válasz esetén – zsiráffá változni néhány napra!

A jó választ persze mi sem mondjuk el, mert bevalljuk őszintén kíváncsiak vagyunk rá, hogy ki milyen zsiráfot választ magának!

A bíróság szerint: a like gomb megnyomása véleményformálásnak minősül!

Egy amerikai bíróság döntése szerint a „Like” gomb megnyomása is ugyanúgy jelenti egy jelölt támogatását, mintha valaki például egy kampányrendezvényén venne részt.

Egy amerikai felebbviteli bíróság a napokban úgy döntött, hogy a közösségi oldalakon való tetszésnyilvánítás is véleményformálásnak minősül, amit pedig az Egyesült Államok alkotmánya értelmében megillet a szólásszabadság védelme – írja a CNN.com.

A mostani döntés egy majdnem négyéves ügy végére tett pontot. 2009-ben egy Virginia állambeli városka, Hampton sheriff hivatalának hat dolgozója vesztette el az állását azért, mert akkori főnökük ellenfelét biztosították támogatásukról a következő seriff-választáson. Az alkalmazottak több alkalommal „tetszikelték” az akkori seriff kihívójának fényképeit a Facebookon, valamint hozzászóltak posztjaihoz – pechjükre, ugyanis a hivatalban lévő seriffet újraválasztották, aki a választást követően azonnal megvált hűtlen beosztottjaitól.

Noha már korábban is születtek olyan bírósági döntések az Államokban, amelyek a közösségi oldalakon való véleménynyilvánítást a szólásszabadság védelme alá vonták, a mostani döntés mégis precedensértékű lehet. Először mondták ki ugyanis, hogy csupán egy kattintás, a „Like” gomb megnyomása is ugyanúgy jelenti egy jelölt támogatását, mintha valaki egy kampányrendezvényén venne részt vagy adománygyűjtést szervezne a számára.